Szükség volt némi acélra, de nem az új nyílászárókhoz

Sajnos elkerülhetetlen, hogy időről időre némi felújítást eszközöljünk az otthonunkon. Néha elég egy festés vagy bútorcsere, de sokszor nem kerülhetőek el a nagyobb munkálatok, mint például a nyílászárócsere. Ahogy más felújítással kapcsolatos döntést, úgy az új ablakok, ajtók kérdését sem lehet félvállról venni. Ugyanez igaz akkor is, hogyha szükségünk van egy megbízható vállalkozásra, akik foglalkoznak acél lemez és acélszerkezetek gyártásával.

Kitaláltam ugyanis, hogy szeretném, hogyha a teraszunk fölött lenne egy tető, így akár esőben is ki lehetne menni levegőzni. Ezenkívül észrevettem, hogy az ereszcsatornánk is meglehetősen ramaty állapotban van, így azt is ki kellene cserélni. Azért el kezdtem utánajárni a dolognak. A bátyám ajánlotta az acelpartner.hu-t, ahol mindkét problémámra kaphatok megoldást. Azt mondta, hogy az ereszhez acél lemez megmunkálásra lesz szükség, a terasz fedéséhez pedig egy tartós acélszerkezetre, és elmondása szerint, ezekben az Acélpartner a legjobb.

Nagyon meggyőző volt, ezért meg is néztem magamnak az Acélpartner weboldalát. A várttal ellentétben egy nagyon elegáns és dizájnos honlap fogadott. Nem gondoltam volna, hogy egy acél megmunkálással foglalkozó vállalkozásnak ennyire kifinomult és szép weboldala lehet. A logo egyszerű volt, de mégis rámutatott a cég fő profiljára. A szín és a betűtípus választás is jó volt mert kellemes volt ránézni. És, ami számomra egy nagy plusz pont, hogy nem voltak felugráló reklámok és egyéb zavaró tényezők. Összességében tehát, egy letisztult és profi weboldallal álltam szemben. Az eligazodás is nagyon könnyű volt, minden egyértelműen fel volt tüntetve. Ezután már bizakodó voltam, hogy érdemes közelebbről is szemügyre venni az Acélpartner szolgáltatásait.

Ha acél megmunkálás, akkor acelpartner.hu!

Mivel nem igazán vagyok járatos az acél megmunkálás témájában, ezért mindent tüzetesen elolvastam. Egyrészt megnéztem, hogy az acél lemez kérdésben milyen lehetőségek vannak az Acélpartnernél. Az oldal keresés funkciójának köszönhetően könnyen megtaláltam az acél lemezekkel foglalkozó aloldalt. Szerencsére pont ekkor odaült mellém a férjem is, hogy segítsen eligazodni, hogy pontosan milyen acél lemezre is lesz szükségünk az ereszcsatornához. Négyféle lemez közül lehetett válogatni, és nagyon megörültünk, amikor megláttuk, hogy a számunkra ideális acél lemez típusból is lehet náluk vásárolni. Így már megvolt az ereszcsatornához szükséges alapanyagunk.

Már töltöttem volna ki az ajánlat kérő űrlapot, amikor a férjem szólt, hogy ő még nézelődne egy kicsit, mielőtt elküldjük az emailt. Pár perc múlva már ódákat zengett róla, hogy mennyire nagyszerű az Acélpartner. Nemcsak acél lemez tekintetében volt nagyszerű a kínálatuk, hanem sok minden másban is. Foglalkoznak például CNC vezérelt láng- és plazmavágással, illetve gépi forgácsolással. Ezenkívül lemezlakatos feladatok vállalásával, melegen hengerelt durvalemez forgalmazásával, acélszerkezetek legyártásával, szemcseszórással végzett felülettisztítással és hegesztési gyök előkészítésével is, hogy csak néhányat emeljek ki a listából.

Ezenkívül megtudtuk, hogy már több mint 20 éve működnek, az acél megmunkáláson belül az enyhén ötvözött – és a szokványos felhasználású szerkezeti acélokkal foglalkoznak, amit gépi forgácsolással és/vagy termikus vágással eszközölnek. Elsősorban az energia-, gép- és építőipar számára dolgoznak, hazai és nemzetközi szinten is. Általában 1-2 hetes határidőt tudnak teljesíteni. A gépi felszereltségük is egészen rendkívüli: 4 és 6 fejes CNC lángvágó, 3D finomsugaras plazmavágó, 1600*12500*360 mm befogadására alkalmas szemcseszóró, 4 és 7 tonnás villás targonca és 5, 10, 12,5 tonnás híddaru.

Bár ezek számomra keveset mondtak, a férjem teljesen le volt nyűgözve. Azt mondta, hogy a legprofibb weboldal, amit az acél lemez témában eddig látott. Nem is volt kérdés, hogy az acelpartner.hu szolgáltatásait vesszük-e igénybe.

Hogyan rendelj otthonról acél lemezt?

Megbeszéltük tehát, hogy az Acélpartnertől fogjuk megrendelni a szükséges acél lemezt és őket bízzuk meg a terasz befedéséhez szükséges acélszerkezet gyártásával. Közösen kitöltöttük az ajánlatkérő űrlapot, amiben leírtunk mindent az igényeinkkel kapcsolatban és elküldtük. Nagyon izgatottak voltunk és reméltük, hogy minden simán megy majd, mert ez volt az utolsó nagyobb projekt a felújítással kapcsolatban.

Ezután még egy kicsit tovább nézelődtünk, hogy még milyen szolgáltatás vehető igénybe az Acélpartnernél. Ahogy néztük arra is van lehetőség, hogy halasztva fizessenek a megvásárolt termékekért és szolgáltatásokért. Ehhez szükség van arra, hogy a hitelbiztosító partnerük megállapítsa, hogy rendelkeznek-e az elvárt hitelkerettel. Ennek a felállítását az Acélpartner az ügyfelei számára díjmentesen biztosítja.

Megakadt a szemünk a bérmunka fülön is. Itt kiderült, hogy az acél lemez kereskedelem és az egyéb szolgáltatásokon kívül, még arra is vállalkozik az Acélpartner, hogy olyan alapanyagot dolgozzon fel, amit a vásárló biztosít. Csupán át kell küldeni nekik a gyártási műhelyrajzokat, amiből elkészítenek egy programozott lemeztervet, amelynél a legjobb anyagkihozatalra törekednek. Az elkészült tervet egyeztetik a megrendelővel, majd ha a vágási egységárak el lettek fogadva, legyártják a termikusan vágott elemeket. Ezenkívül még akár szemcseszórásos felülettisztítást is vállalnak.

Egészen lenyűgöző volt olvasni, hogy mennyi mindennel foglalkozhat egy acélmegmunkálással foglalkozó vállalkozás. Felhívtam a bátyámat, hogy elmeséljem neki, hogy megfogadtam a tanácsát és az Acélpartnert választottam az acél lemez és az acélszerkezet kérdésben. Elmondta, hogy nagyon örül neki, mert ő maximálisan elégedett volt az ő munkájukkal. Igazán bizakodóak voltunk ezek után, hogy jó munkát fognak majd végezni.

Lassan a felújítás végére érünk

Az Acélpartnerrel nagyszerű volt együtt dolgozni. Pontosan, precízen és megbízhatóan végezték el a feladatokat, amikkel megbíztuk őket. Minden kérdésünkre válaszoltak és nagyon segítőkészek voltak. Az acél lemez tökéletes volt az ereszcsatornához, és a teraszunk befedéséhez igényelt acélszerkezet is nagyszerű lett. Amikor elkészültünk nagyon megkönnyebbültünk mert ez volt még egy macerásabb része a felújításnak. Az Acélpartnernek hála zökkenőmentesen letudtuk ezeket a feladatokat. És valóban kifogástalan munkát végeztek pont, ahogy a bátyám mesélte.

Az egyik legpozitívabb dolog, amit az Acélpartnernél, pontosabban a weboldaluknál tapasztaltam, az a kisokos volt, amit az acélvágással kapcsolatos tudnivalókról állítottak össze. Például az általánosságban is beszélnek az acélról és tulajdonságairól, illetve a megmunkálásáról is. Nagyon sok mindent összegyűjtöttek, ami a hozzám hasonló laikusoknak nagyon jól tud jönni. Érdemes elolvasni, mert jó stílusban írták és igazán érdekesen, így akit annyira nem érdekel a téma még az is egy könnyed és informatív olvasmánynak fogja tartani.

És végül, ami még valóban egy pozitívumnak, hogy még álláshirdetéseket is közzétesznek, amihez részletes leírást is adnak. Ha pedig bármilyen kérdés felmerülne, akkor e-mailt is lehet írni nekik, de akár telefonon is elérhetőek. Az biztos, hogy szakszerű tájékoztatást kap, aki megkeresi őket.

Ha tehát egy megbízható acél megmunkálással foglalkozó cégre lenne szükségünk a jövőben, biztos, hogy az Acélpartnert választanánk. Kifogástalan alapanyagokból és profi minőségben dolgoznak, és egészen rövid határidővel. Nem érdemes tovább keresgélni, az Acélpartner az igazi!