Komolyan mondom, azért mindennek van határa! Az irodahelyiség, amit bérelek kritikán aluli. Az internet állandóan megszakad, a bútorok kényelmetlenek, az épület portására nem bízhatok rá semmit és még sorolhatnám.
Most viszont a téli hónapok megérkezésével az a keserű tény fogadott, hogy az irodának még az ablakai sem megfelelőek. Talán a nyílászárókkal vagy a szigeteléssel lehet a gond, de igazság szerint már nem is érdekel. A lényeg, hogy az egész iroda nagyon huzatossá és hideggé vált, mert az ablakokkal valami nem stimmel.
Mikor ezt szóvá tettem annak, akitől az irodát béreltem, azt mondta, hogy szereltessek be új nyílászárókat. Na persze, majd még én fogom az irodáját ingyen rendbe hozni.
Ez volt az utolsó csepp a pohárban, szóval el is kezdtem egy új megoldás után nézni. Igazság szerint otthon is dolgozhatnék, de ez elég sok jogi teendővel járna. Mindenesetre valahogy megoldom. Itthon legalább nem kell vacognom a rosszul beszerelt ablakok miatt.
Pár hét elteltével már rá is jöttem, hogy mire van nekem szükségem. Egy egyszerű cégmódosítás segítségével áthelyezhetem a cégem székhelyét egy erre specializálódott szolgáltatóhoz, de a gyakorlatban otthon végezhetném a munkámat nyugodtan.
Azt írtam, hogy egyszerű? Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy ez csak a linken elérhető szolgáltatóval igaz. Mikor felkerestem Őket telefonon, hamar megértették a problémát. Már az első beszélgetésünk alkalmával körvonalazódott a számomra ideális megoldás.
Ezt követően rövidesen meg is érkezett az elektronikus levél, amiben további tájékoztatást kaptam. E-mailben visszaküldtem neki a szükséges céges adatokat, melyek a székhely áthelyezéséhez nélkülözhetetlenek.
Ezután megbeszéltünk közösen egy olyan időpontot, ami megfelelt nekem egy személyesen történő találkozás lebonyolítására. Nekem még ügyvédet sem kellett vinnem magammal, mert azt a szolgáltató ingyen biztosította nekem. A segítségével minden hivatalos papírt elrendeztünk, melyeket csak alá kellett írnom.
Az ügyvéd ezután hivatalosan is benyújtotta a vállalatommal kapcsolatos változtatásokat a cégbíróságra. Ezt követően már csak arra kellett várnom, hogy a cégbíróság ezt jóváhagyja. Ennek az ideje változó lehet, de túl sokat erre nem kellett várnom. Mikor ez végre megtörtént, a szolgáltatótól meg is kaptam e-mailben az értesítést, hogy a vállalkozásom székhelyét áthelyezték hozzájuk.
A cégmódosítás szolgáltatásukért nem is kellett nekik fizetnem. Kizárólag a székhelyszolgáltatásukért számoltak fel nekem díjat, melynek az összege igazán nem mondható soknak. Ezért a pénzért hat hónapig biztosítják a vállalatom számára a székhelyt, illetve még egy ajándék hónap is jár. Kijelenthetem, hogy anyagilag sokkal jobban járok velük, mintha egy irodát bérelnék erre a célra.
Felmerül a kérdés, hogy mi a helyzet, ha az ügyfeleimet szeretném valahol fogadni? Pontosan erre a célra tartanak fenn tárgyalótermet is, melyet majd én is használhatok a szolgáltatás részeként.
A linken szereplő oldalon egyébként láthatunk néhány gyakran feltett fontos kérdést is, melyekre ott rögtön megtalálhatjuk a válaszokat is. Nekem például fogalmam sem volt arról, hogy az illetéket és a közzétételi díjat mikor kell befizetni. A weboldalon azonban erre is megkaptam a választ.
Nyugodtan bízzuk rá magunkat erre a kiváló csapatra. Nem véletlen, hogy már olyan régóta jelen vannak a piacon. Egy igazán stabil és megbízható cégről van itt szó, melyet Európa egyik legjelentősebb cégminősítője is elismer. Tehát, akinek szüksége van egy székhelyre – akár IPA mentességgel együtt – annak azt mondhatom csak, hogy hajrá, keresse meg Őket.